Kölcsönszerződés kezességgel

A kölcsönszerződés alanyai a hitelező és az adós. A hitelező a szerződésben meghatározott pénzösszeg fizetésére köteles. Az adós kötelezettsége a visszafizetés és a kamatfizetés.

A 6:42. § (1) bekezdése alapján a fizetésre készpénz tulajdonjogának jogosult részére való átruházása vagy a jogosult számlájára való befizetése, vagy számlapénznek a jogosult számlájára való átutalása útján kell sort keríteni. A felek megállapodhatnak abban is, hogy a hitelező a kölcsönt nem az adósnak, hanem az adós rendelkezése alapján más harmadik személynek (pl. ingatlanvásárlási célú kölcsön esetén a kölcsönfelvevő vevő vételár fizetési kötelezettsége teljesítéseként az ingatlan eladójának) folyósítja. Az adós ilyen típusú utasítását azonban a hitelező nem minden esetben köteles teljesíteni, hiszen ez például a megállapodott felhasználási cél megsértését is jelentheti (BH 1996/269.). A Pft. 62. § (2) bekezdése esetén, tehát amikor a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret (helyesen: kölcsön) terhére kerül benyújtásra hatósági átutalás vagy átutalási végzés, azonban a feleknek a hitelező megtagadási jogáról kifejezetten meg kell állapodniuk.

A szerződést a kölcsönnyújtásról szóló megállapodás hozza létre és nem a kölcsön tényleges folyósítása. Ezért könnyen előfordulhat, hogy a szerződéskötés és a kölcsön folyósítása között, esetleg a folyósítási feltételek teljesítésének elhúzódása miatt, hosszabb idő is eltelik. Részben erre vezethető vissza az a gyakorlatban elterjedt helytelen fogalomhasználat, amely a később folyósításra kerülő kölcsönt hitelszerződésnek nevezi. A téves elnevezés azonban nem jár hátrányos jogkövetkezményekkel, mert a szerződést a tartalma alapján kell minősíteni.

A szerződés szerinti pénzösszegnek a törvény szóhasználata ellenére nem kell határozottnak lennie, hanem elég, ha a szerződés teljesítésekor meghatározható. Ezért nem jogszabálysértő, ha a felek a kölcsön összegének a számítási módját határozzák meg, amely alapján meghatározható, hogy milyen összegű a hitelező folyósítási kötelezettsége (vö. BH 2013/341.). Így megállapodhatnak a felek például, hogy a hitelező az adós által megvásárolandó értékpapírok tőzsdei árának meghatározott arányában, vagy meghatározott forintösszeg deviza ellenértékében (vö. 6/2013 PJE III.1. pont vége) nyújt kölcsönt. Az ilyen típusú szerződéseknél azonban a felek megállapodása tipikusan tartalmazza azt a legmagasabb összeget, amelyet a hitelezőnek folyósítania kell. Ugyancsak a legmagasabb összeg megjelölésével kötik a felek a keretjellegű kölcsönszerződéseket.

A kölcsön megfizetése

A kölcsönt a hitelező a szerződés szerint, vagy az adós fizetési felszólításai (lehívásai) szerint fizeti ki. Nincs akadálya annak, hogy a kölcsön összegét az adós több lehívással vegye igénybe.

A kölcsön összegét a maximális összeg megjelölésével megújuló jellegűen is meghatározhatják a felek, azaz a visszafizetett kölcsönökkel a keret újra feltöltődik és újra igénybe vehető. Ez a tipikus kölcsönfajta a fizetési számlákhoz és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökhöz (pl. bankkártyákhoz) kapcsolt kölcsönök esetében.
Az sem szükségszerű, hogy a teljes kölcsönösszeg lehívása ellenére az adós a teljes összeghez hozzájut. Az úgynevezett diszázsió esetén az adós kötelezettsége a teljes tőkeösszeg visszafizetése annak ellenére, hogy kedvezőbb kamatkondíciók elérése érdekében vagy más okból nem a teljes összeget kapta kézhez. Bár eredményében ugyanaz, de jogi megítélésében a diszázsiótól meg kell különböztetni azt az esetet, amikor a kölcsön azért nem kerül teljes egészében az adós szabad rendelkezésére bocsátásra, mert abból a hitelező levonja az őt az adóssal szemben esetlegesen megillető követeléseket, mint például a hitelbírálati díj vagy a folyósítási jutalék. Ebben az esetben ugyanis a kölcsön harmadik személy javára történő kifizetésével hasonlítható össze a jogi helyzet.

A fentiekre figyelemmel az adós nem szükségképpen a szabad rendelkezésére bocsátott, hanem a szerződésben meghatározott összeget köteles visszafizetni. A visszafizetés megtörténtét az adós köteles bizonyítani.

A hitelező főkötelezettségét jelentő fizetés tartalmilag rendelkezésre bocsátást és a lejáratig történő rendelkezésre hagyást is jelent. A kölcsön lejárata és ezzel a visszafizetés esedékessé válása történhet egy vagy ütemezetten több jövőbeni időpontban. Az első esetben végtörlesztéses kölcsönről, a második esetben törlesztéses vagy annuitásos kölcsönről beszélünk. A meghatározott esedékességi időpontokban az adósnak külön felhívás nélkül törlesztenie kell, tehát külön fizetési felszólítás, megintés nélkül késedelembe esik, ha ezt elmulasztja. A kölcsön visszafizetésére a 6:42. § (2) bekezdése alkalmazandó, amely szerint a kölcsöntartozás megfizetése készpénzfizetés esetén a pénz átvételének időpontjában, egyéb esetben abban az időpontban válik teljesítetté, amikor a pénzt a hitelező fizetési számláján a hitelező számlavezető bankja jóváírta vagy azt jóvá kellett volna írnia. Ez az utóbbi fordulat az átutalási folyamat kockázatát a hitelezőre telepíti. (Kölcsön esetén is sor kerülhet beszámítási nyilatkozattal történő teljesítésre; 6:49. §) Több tartozás esetén, amikor az adós fizetése nem elégséges minden tartozás törlesztésére, akkor a hitelező a 6:41. § és 6:46. § szerint számolja el a részteljesítést.

A kölcsön visszafizetésének ideje

A törvény későbbi időpontban való visszafizetése nem szükségképpen jelent meghatározott időpontot. Egyrészt nincs akadálya, hogy a felek határozatlan idejű szerződést kössenek, azaz a hitelező további intézkedésig nyújtson kölcsönt, amely felmondással lesz lejárttá tehető. Másrészt a határozott időre kötött szerződés esetén sem szükségszerű, hogy az adós a szerződésben meghatározott lejáratkor teljesítsen: Egyrészt a hitelező felmondással ebben az esetben is lejárttá teheti a kölcsönt, másrészt a 6:43. § alapján az adós a teljesítési határidőt megelőzően is teljesíthet, ha ennek lehetőségét – a 6:131. § szerinti kivételre figyelemmel – a felek nem zárták ki.

Amennyiben az adós a teljesítési határidőt megelőzően fizeti vissza a kölcsönt, akkor a hitelezőt a refinanszírozási költségei miatt tényleges vagyoncsökkenés éri, a hátralévő futamidőre figyelemmel pedig elmaradt haszon típusú kárt is elszenved. A törvény nem rendelkezik arról, hogy lejárat előtti teljesítés esetén mekkora kártalanításra tarthat igényt a hitelező.

Mivel pénztartozás esedékesség előtti teljesítése esetére a korábbi Ptk. 292. § (2) bekezdése alapján a hitelezők nem követelhettek kártalanítást, így a joggyakorlat sem alakított ki a kártalanítás mértékére vonatkozó szabályokat. A 6:564. § szerint a kártalanítás módjára és mértékére a kártérítésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Erre figyelemmel az adós a 6:143. § (2) bekezdése alapján a hitelező vagyonában keletkezett kárt és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a hitelező bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. Amennyiben a hitelező pénzügyi közvetítő, akkor a dolog természeténél fogva terhelik refinanszírozási költségek. Elméletileg nem kizárt, hogy az előtörlesztett kölcsönhöz konkrét refinanszírozás kapcsolódik, de a pénzügyi közvetítő hitelező jellemzően  csak a portfóliója egészére vagy (például devizanem alapján) elkülöníthető portfólió részekre átlagban tudja kimutatni a refinanszírozási költségeit. Az elmaradt haszon a refinanszírozási költség és az adós által fizetett kamat különbözete, valamint a meg nem fizetett költségek.

A 6:144. § (1) bekezdés szerint a kárenyhítési kötelezettségre a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. Így a hitelezőt a 6:525. § (1) bekezdése alapján kárenyhítési kötelezettség terheli. A hitelező ezen kötelezettsége felróható megszegése miatt keletkezett kárt az adós nem köteles megtéríteni. Kérdéses azonban, hogy milyen kötelezettség terheli a hitelezőt a kárenyhítés körében: Meg kell-e kísérelnie az előtörlesztett összeg adósnak megfelelő kockázatú ügyletbe való újrakihelyezését, vagy elégséges, ha az előtörlesztett összeget kockázatmentes befektetésben (pl. jegybanki betétben, vagy állampapírban) tartja? Az első esetben a hitelező kockázatvállalásra kényszerül, és bizonytalan, hogy egyáltalán sikerül-e és ha igen, akkor mikor egy megfelelő újrabefektetési ügyletet találnia. Ezen felül figyelembe kell azt is venni, hogy a hitelező az így fellelt új adósnak egyéb forrásból is nyújthatna kölcsönt, tehát az ügyleten egyébként is keresne. Ettől a nyereségétől elesik, ha a kárenyhítés körében arra kényszerül, hogy az előtörlesztett összeget adja tovább az új adósnak. Tehát a kártalanítás számításánál erre az elmaradt haszonra is figyelemmel kell lenni. Ha a második variációt, azaz az előtörlesztett összeg kockázatmentes eszközbe való befektetést várjuk el a hitelezőtől, akkor a kártalanítás számítása jóval egyszerűbb.

A kölcsön visszafizetésének kötelezettsége az adóst nominálisan terheli, azaz számszerűen ugyanannyi pénzegységet köteles visszafizetni, mint amennyit kölcsönként felvett. A kölcsönvaluta értékváltozásának problémáját a törvény nem kezeli. A korábbi Ptk. 1978. február 28-ig hatályos szövege úgy rendelkezett, hogy eltérő összeg megfizetésének csak annyiban van helye, amennyiben a kikötött pénznemnek az aranyhoz viszonyított törvényes árfolyama a pénztartozás keletkezése és teljesítése közötti időben megváltozott (231. § (4) bekezdés). Az átértékelésre (valorizációra) csak gazdasági szükséghelyzetben (például extrém infláció esetén) lehet szükség, ezért az erre vonatkozó szabályozás hiányát a törvény hibájául felróni nem szabad. Annak természetesen nincs akadálya, hogy a felek szerződésükbe értékállandósági kikötést vegyenek fel.

Kamatfizetés

A kamatfizetés a kölcsönszerződésnek nem jellegadó sajátossága. A törvény az egyébként mellékkötelezettségi jellegű kamatfizetési kötelezettséget azért teszi az adós egyik főkötelezettségévé és azért szerepelteti a definícióban, hogy jelezze annak tipikusságát.

Kamat alatt a Hpt. 6. § 52. pontja az adós által a hitelezőnek az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeget vagy egyéb hozadékot érti. A 6:389. § (1) bekezdéséből az következik, hogy a kamat mindig pénzben határozandó meg. A Kúria szerint az ügyleti kamat a visszaszolgáltatási kötelezettséggel járó idegen pénz használatának ellenértéke, az időleges használatra átadott tőke hozadéka (2323. sz. elvi határozat). Erre a meghatározásra figyelemmel utalni kell arra, hogy a kamatnak semmi köze nincs ahhoz, hogy a kölcsönösszegnek volt-e hozadéka, vagy nem.  Az ellenkező álláspont oda vezetne, hogy a hitelező a kölcsön felhasználásának kockázatát is viselni lenne köteles. Helyes tehát az a meghatározás, amely szerint a kamat az idegen pénz használatának a díja (GK 66., Kúria Pfv.I.22.323/2011/6.).

Szerződéses megállapodás hiányában a kamat mértéke megegyezik a jegybanki alapkamattal (6:47. § (2) bekezdés; „törvényes kamat”). Jellemezően azonban a felek a kamatot a szerződésükben kifejezetten meghatározzák („ügyleti kamat”).

A kamat a kölcsönösszeg százalékában („kamatláb”) és általában éves alapon kerül meghatározásra. Nincs azonban akadálya a kamatláb napi vagy havi alapon történő meghatározásának sem. A kamat pontos összegét a pénz tényleges használati idejére az éves kamatláb alapján arányosítással kell kiszámítani. A törvény alapján csak a kamatfizetés kezdő és utolsó napja határozható meg a 6:42. § (2) bekezdési esedékességi szabály alapján, a kamatszámítási képletet azonban a törvény nem tartalmazza. A kamatösszeg kiszámítási képletét a Hpt. hatálya alá tartozó hitelezőknek az üzletszabályzatukban közzé kell tenniük (Hpt. 271. § (1) bekezdés c) pont és 278. § (1) bekezdés c) pont). Az éves kamatláb szerinti kamat tényleges futamidőre való arányosítását a banki gyakorlat jellemzően sztenderdizáltan végzi, azaz az adott év tényleges hosszától függetlenül 360 (német és francia módszer) vagy 365 nappal (angolszász módszer) számol. (A német módszer a havi kamatperiódust is 30 napos sztenderd értékben állapítja meg.) A német/francia módszer szerint tehát a fizetendő kamatot úgy kell kiszámolni, hogy a tőkeösszeget (pl. 1.000.000,-) megszorozzuk a kamatperiódus napjainak számával (pl. 28 nap) és a kamatlábbal (pl. 9 % éves kamat esetén kilenccel), majd ezt a szorzatot elosztjuk 36000-el (a példa szerinti eredmény: 7.000,-). Tekintettel arra, hogy a kamatszámítást ma már megfelelő eszközök támogatják, közzétett vagy a szerződésben nem rögzített képlet hiányában minden nehézség nélkül kiszámítható a tényleges kamat. Sem a kamatperiódust, sem az évet nem szükséges sztenderdizált értékekkel számolni, hanem a tényleges napok számát minden nehézség nélkül figyelembe lehet venni a számításhoz.

A felek kifejezett megállapodása esetén az idegen pénz használatának ellenértékét a kölcsönösszeg gazdasági hasznából való részesedés bizonyos mértékében is meghatározhatják. Az ilyen, úgynevezett megállapodást a joggyakorlat kifejezetten elismeri (2323. sz. elvi határozat). Ebben az esetben azonban jogi értelemben kamatozásról nem beszélhetünk.

 A törvény nem határozza meg, hogy a kamat előre vagy utólag fizetendő. A kamatot az általános gyakorlat alapján – a haszonbérhez hasonlóan és a bérlettől eltérően – időszakonként („kamatperiódus”) utólag kell megfizetni.

A kezesség

A kezesség egy személyi biztosíték, amelyben egy harmadik személy, a kezes az egyenes adós (kötelezett) nem teljesítésétől, mint feltételtől függően saját személyében kötelezettséget vállal a teljesítésre. Mivel ez a tevékenység a Hpt. 3. § (1) bekezdés g) pontja szerint pénzügyi szolgáltatásnak minősül, üzletszerűen, azaz rendszeresen, ellenérték fejében nyereségszerzés céljából, csak erre engedéllyel rendelkező jogi személy vállalhat kezességet. A Hpt. hatályán kívül a szintén a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló biztosítótársaságok jogosultak a Bit. alapján üzletszerű kezességvállalásra. A kezesség egy szerződés, az alapjogviszony jogosultja és egy harmadik személy, a kezes között, amely csakis az alapügylettel együtt értelmezhető. Az, hogy a kezes miért vállalja a kezesi kötelezettséget a jogosult részére, azt a kezes és a hitelező közti jogviszony írja le. 
Annak ellenére, hogy a tárgya szerint a kezes által teljesítendő szolgáltatás megegyezik az alapszerződés szerinti szolgáltatás tárgyával, a kezes teljesítési kötelezettsége a kezességi szerződésből fakad, ő ezen szerződés, és nem az alapszerződés szerint kötelezett. A kezes teljesítése tehát nem az alapszerződés, hanem a kezességi szerződés teljesítését jelenti.
A kezességi szerződés szerinti teljesítés az alapszerződés kötelezettjének teljesítése helyett történik, így annak a javára szolgál. Erre figyelemmel a kezes teljesítése esetén, annak mértékéig a kötelezett szabadul a hitelező felé történő szolgáltatási kötelezettség alól.
A kötelezett kötelezettsége azonban nem szűnik meg a kezes teljesítésével, mert a 6:57. § (2) bekezdése alapján a kötelezett helyett teljesítő harmadik személyt megtérítési igény illeti meg a kötelezettel szemben. A gyakorlatban azonban az a jellemző, hogy a kezesség elvállalása egy, a kötelezett és a kezes közötti megbízási szerződésen alapul (BH 2008/222.). Ebben az esetben a kötelezett helyett teljesítő kezes megtérítési igénye a 6:276. § (4) bekezdéséből fakad.
A kötelezett és a kezes közötti szerződés tartalma és jellege a jogosult és a kezes közötti kezességi szerződés szempontjából irreleváns. A kezességi szerződés akkor is érvényesen létrejön, ha adott esetben a kezes a kötelezettel kötött érvénytelen szerződése alapján a kezességi szerződés megkötésére nem is vállalkozott joghatályosan.
A kezes csak abban az esetben köteles a teljesítésre, ha a kötelezett szerződéses kötelezettsége ellenére nem teljesített. Az, hogy a kezes kezességi szerződésből fakadó teljesítési kötelezettségének tartalma, mértéke és esedékessége a kötelezett tartozásától függ, nem jelenti azt, hogy a kezesség feltételes szerződés. 
A kezességi szerződés a főszolgáltatás tekintetében egyoldalúan kötelező ügylet, mert az csak a kezest kötelezi a kötelezett helyett való teljesítésre. A jogosultnak nincs főkötelezettsége, csupán mellékszolgáltatásként terheli a 6:418. § és a 6:430. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás adási kötelezettség. A jogosult a kezesség elvállalásáért és teljesítéséért semmiféle ellenszolgáltatásra nem köteles a kezessel szemben. A joggyakorlat mégis visszterhes szerződésnek tekinti a biztosítéki szerződéseket, mert megkötésükkel az adós a biztosítéknyújtási kötelezettségétől szabadul, aminek fejében a hitelező hajlandó a kockázatvállalásra (BH 1994/97.), illetve a biztosított jogviszony visszterhessége átsugároz a biztosítéki szerződésre (BH 2010/301.).