A NEAK 2023. évi pályázati kiírásai civil szervezetek részére

Jogkövető szerkesztőség Dátum Legutoljára frissítve: 2022.10.05

Olvasási idő: 5 perc


Ez a tartalom 562 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

2022. október 3-án megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap 2023. évi pályázati kiírásai.

A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2023.” című, NEAO-KP-1-2023 jelű és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2023.” című, NEAG-KP-1-2023 jelű pályázatainak célja a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás, illetve szakmai programjai megvalósításának támogatása révén.

A pályázatok beadási időszakai

A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2023.” című kiírások tekintetében: 2022. október 3. 10.00 – 2022. november 2. 14.00 között.
A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2023.” című pályázati kiírás tekintetében: 2022. október 17. 8.00 – 2022. november 16. 14.00 között.
A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.
A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR) keresztül lehet benyújtani.
A pályázati kiírás és a kapcsolódó dokumentumok letölthetők.

(forrás: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.)