Gyakorlati útmutató a csökkentett munkaidős foglalkoztatás bértámogatásának igényléséhez

Adópraxis Dátum Legutoljára frissítve: 2020.05.04

Olvasási idő: 6 perc


Ez a tartalom 1445 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A Kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében támogatást nyújt a munkáltató számára, ha a munkavállaló munkahelyének megőrzése céljából csökkentett munkaidőt alkalmaznak. A támogatási kérelem eredetileg 2020. április 16-ától nyújtható be. A támogatás feltételei 2020. április 29. napjától módosultak, az igénylés feltételei kedvezőbbé váltak. Összeállítottuk – ellenőrzési listákkal kiegészítve – azt a gyakorlati útmutatót, amely segítséget nyújt a támogatásra való jogosultság megállapítása, valamint a támogatási kérelem kitöltése, illetve benyújtása során.

A veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a munkavállaló a munkáltatóval közösen benyújtott kérelem alapján kaphat támogatást, ha a munkahely megőrzése érdekében csökkentett munkaidőt alkalmaznak.

A támogatási programban a csökkentett munkaidő – a veszélyhelyzet kihirdetését követően módosításra kerülő munkaszerződés szerint – háromhavi átlagban legalább a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő 25 százalékát elérő, de a 85 százalékát meg nem haladó részmunkaidő.

A támogatási programban a munkaadónak vállalnia kell, hogy nem szünteti meg a munkavállaló munkaviszonyát a támogatási idő (3 hónap) és az azt követő egy hónapban, a munkavállaló munkaidejére és egyéni fejlesztési idejére bért fizet, a munkavállalónak pedig azt kell vállalnia, hogy munkát végez és az egyéni fejlesztési időben a munkaadó rendelkezésére áll, az állam pedig meghatározott mértékben kompenzálja a munkavállalónak a kieső munkaidő miatti jövedelemcsökkenést.

Az egyéni fejlesztési idő alatt a munkavállaló – a munkaköréhez, vagy a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztés érdekében – a támogatás időtartama alatt vagy azt követő két éven belül mentesül a csökkentett munkaidő miatt kieső munkaidő 30 százalékának megfelelő mértékben a munkavégzési kötelezettség teljesítése alól.

A jövedelemtámogatás a kieső munkaidőre, 3 hónap időtartamra, a kérelem benyújtását követő időszakra igényelhető.

ELSŐ LÉPÉS: A TÁMOGATÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG VIZSGÁLATA

A Rendelet tételesen felsorolja, hogy milyen feltételek fennállása esetén igényelhető a csökkentett munkaidős foglalkoztatáshoz a támogatás. A feltételek egy részét a munkaadó oldaláról, másik részét a munkavállaló oldaláról kell vizsgálni.

Ellenőrző lista a támogatásra való jogosultság feltételeiről munkaadói oldalról
http://adopraxis.hu/Content/docs/Bertamogatas_feltetel_munkaado_mod.pdf

Ellenőrző lista a támogatásra való jogosultság feltételeiről munkavállalói oldalról
http://adopraxis.hu/Content/docs/Bertamogatas_feltetel_munkavallalo_mod.pdf

 

MÁSODIK LÉPÉS: A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK VIZSGÁLATA

A Rendelet tételesen felsorolja, hogy mit kell vállalnia a munkaadónak, illetve a munkavállalónak a csökkentett munkaidős foglalkoztatás igénylésekor. A vállalások egy részét a munkaadó oldaláról, másik részét a munkavállaló oldaláról kell vizsgálni.

Ellenőrző lista a kötelezettségvállalásokról munkaadói oldalról
http://adopraxis.hu/Content/docs/Bertamogatas_kotelezettseg_munkaado_mod.pdf

Ellenőrző lista a kötelezettségvállalásokról munkavállalói oldalról
http://adopraxis.hu/Content/docs/Bertamogatas_kotelezettseg_munkavallalo_mod.pdf

HARMADIK LÉPÉS: A TÁMOGATÁSI KÉRELEM KITÖLTÉSE

A támogatásra való jogosultság feltételeit és a kötelezettségvállalásokat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett ún. Hirdetmény (a továbbiakban: Hirdetmény) tartalmazza. Amennyiben a munkaadó és a munkavállaló a Hirdetményben foglalt valamennyi feltételnek megfelel, és mind a munkaadó, mind a munkavállaló a Hirdetményben foglalt valamennyi kötelezettséget vállalja, akkor közösen ki kell tölteniük a támogatás igényléséhez rendszeresített, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett formanyomtatványt.

Kérelem csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásához
https://nfsz.munka.hu/cikk/601/

A támogatási kérelmen a munkaadónak és a munkavállalónak nyilatkoznia kell, hogy a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásának feltételeit tartalmazó „Hirdetmény”-t megismerte, az abban foglaltakat elfogadja, és a 105/2020. (IV. 10. ) Korm. rendelet feltételeinek megfelel.

A támogatási kérelmen az igényelt támogatás megállapításához az alábbi adatok megadása szükséges:

1.    Kérelem benyújtásának napján hatályos nettó alapbér

A kérelem benyújtásának napján hatályos nettó alapbér – az általános szabályok szerint megállapított – adó- és járulékkedvezményekkel csökkentett nettó bér (Ft/hó), amelyet a kérelem benyújtásának napján a munkavállaló keresett.

Az alapbér megállapításakor figyelembe kell venni a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának szabályairól szóló 71/2005. (IX. 27.) GKM rendelet veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti felszolgálási díjat is.

2.    Veszélyhelyzet kihirdetésekor érvényes munkaidő

A veszélyhelyzet kihirdetésekor érvényes munkaidő az a munkaidő, amennyit a munkavállaló a veszélyhelyzet kihirdetésének napján, azaz 2011. március 11-én dolgozott. A munkaidőt napi óraszámban kell megadni.

3.    Kérelem beadásakor érvényes munkaidő

A kérelem beadásakor érvényes munkaidő az a munkaidő, amennyit a munkavállaló a kérelem benyújtásának napján dolgozott. A munkaidőt napi óraszámban kell megadni.

4.    A támogatás igénybevételének ideje alatt érvényes munkaidő

A támogatás igénybevételének ideje alatt érvényes munkaidő az a munkaidő, amennyit a munkavállaló a támogatás igénybevételének három hónapja alatt dolgozni fog. A munkaidőt napi óraszámban kell megadni. Ez az óraszám lehet megegyező a kérelem beadásakor érvényes munkaidővel, vagy – további munkaidő csökkentés esetén – lehet attól kevesebb.

5.    Kieső munkaidőre járó nettó alapbér

A kieső munkaidőre járó nettó alapbér a kérelem benyújtásának napján hatályos nettó alapbérnek a veszélyhelyzet kihirdetésekor érvényes és a kérelem beadásakor érvényes munkaidő különbözetével arányában felszorzott arányosított összegéből kerül kiszámításra, mégpedig oly módon, hogy ebből az összegből kivonjuk a kérelem benyújtásának napján hatályos nettó alapbérnek a támogatás igénybevétele ideje alatt érvényes munkaidő és a kérelem beadásakor érvényes munkaidő arányosított arányában felszorzott összegét. A kieső munkaidőre járó nettó alapbér nem a munkaadó által a támogatás ideje alatt fizetendő munkabér.

6.    Támogatás összege (Ft/hó)

A támogatás mértéke a kérelem benyújtásának napján hatályos alapbér – általános szabályok szerint megállapított – személyi jövedelemadó előleggel és járulékokkal csökkentett összegének kieső munkaidőre járó arányos részének 70 százaléka. Tehát amennyi idővel csökkent a munkaidő a veszélyhelyzet kihirdetése óta, arra az időre jutó alapbér (kieső munkaidőre járó alapbér) 70 százaléka a támogatás mértéke.

A támogatás havi összegének kiszámításakor a maximálisan figyelembe vehető alapbér adókkal és járulékokkal csökkentett (tehát nettó) összege nem haladhatja meg a kérelem benyújtásakor hatályos, adókkal és járulékokkal csökkentett kötelező legkisebb (nettó) munkabér kétszeresét, vagyis – a 161.000 forint kétszeresének a nettóját – a 214.130 forintot.

A támogatás összegét a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján található Számolási tábla segítségével kell kiszámolni.
https://nfsz.munka.hu/cikk/601/

A támogatás hónapokban állapítható meg, a támogatás törthónapra is adható.

7.    Támogatás igénylésének legkorábbi kezdő dátuma (hónap, nap)

A támogatás a kérelem benyújtását követő időszakra állapítható meg. A kérelem benyújtásának dátumánál nem lehet korábbi a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásának a kérelemben igényelt kezdő napja (azaz a kérelmezett támogatás nyújtásának első napja).

Példa
http://adopraxis.hu/Content/docs/Bertamogatas_pelda.pdf

A támogatás folyósítható arra az időszakra, amikor a munkavállaló táppénzen, betegszabadságon, fizetett állásidőn, fizetett szabadságon volt.

A támogatás fizetés nélküli szabadság idejére nem folyósítható.

A támogatás igénybe vehető távmunka és otthoni munkavégzés keretében dolgozó munkavállalók esetében is.

NEGYEDIK LÉPÉS: A MELLÉKLETEK CSATOLÁSA A TÁMOGATÁSI KÉRELEMHEZ

A támogatási kérelemhez – minden esetben – csatolni kell mellékletként a munkavállaló nyilatkozatát a személyes adatok felvételéhez a munkaerőpiaci programba való belépés kapcsán.

A támogatási kérelemhez – szükség esetén – továbbá csatolni kell mellékletként az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 48/B. § (1) bekezdése szerint az összeférhetetlenség fennállásáról vagy annak hiányáról szóló munkavállaló által tett nyilatkozatot.

A nyilatkozat abban az esetben szükséges, ha összeférhetetlenség áll fenn. Az Áht. 48. § (1) bekezdése alapján ugyanis nem lehet a támogatási jogviszonyban kedvezményezett
a)    az, aki a támogatási döntést meghozta, vagy aki a támogatási döntés meghozatalában döntés-előkészítőként részt vett,
b)    az, aki a támogatási döntés időpontjában a Kormány tagja, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, polgármester, regionális fejlesztési ügynökség vezető tisztségviselője,
c)    az a) és b) pont szerinti személlyel közös háztartásban élő hozzátartozó,
d)    – a nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével – az a) és b) pont szerinti személy tulajdonában álló gazdasági társaság,
e)    – az állam, a helyi önkormányzat, illetve a köztestület legalább 50%-os közvetlen vagy közvetett tulajdonában lévő gazdasági társaság, valamint a sportegyesület, a sportszövetség és a polgárőr szervezet kivételével – az olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont szerinti személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület, az egyházi jogi személy vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja.

Mindkét nyilatkozat letölthető a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról.
https://nfsz.munka.hu/cikk/601/

ÖTÖDIK LÉPÉS: A TÁMOGATÁSI KÉRELEM BENYÚJTÁSA

A támogatás iránti kérelmet a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál a munkaadó elektronikus úton a Cégkapuján keresztül nyújtja be a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő egy hónapon belül.

Egyéni vállalkozó munkaadó esetében a kérelmet a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY) tárhelyen keresztül lehet benyújtani.

Az elektronikus ügyintézés részletes szabályait a kérelem mellékletét képező Tájékoztató az elektronikus ügyintézésről a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat ügyfelei részére című dokumentum tartalmazza.
https://nfsz.munka.hu/nfsz/document/6/1/6/doc_url/3_TAJEKOZTATO_elektronikus_ugyintezes.pdf

Ha a munkavállaló foglalkoztatására több foglalkoztatási helyen kerül sor, a támogatás iránti kérelmet a munkaadó választása szerinti telephelynek megfelelő illetékes kormányhivatalnál kell benyújtani. Ha azonos telephely vonatkozásában több munkavállalóval nyújt be a munkaadó együttes kérelmet, azokat egy időben kell benyújtani. Azonos telephely vonatkozásában csak egy alkalommal nyújtható be kérelem. Ugyanazon munkavállaló esetében csak egy telephely vonatkozásában nyújtható be kérelem. Ugyanazon telephely tekintetében egy időben benyújtott kérelmekre megállapított támogatás ugyanazon időszakra szólhat.

Ugyanazon telephelyhez kapcsolódóan újabb támogatási kérelem csak támogatásban még nem részesült munkavállalóval együttesen nyújtható be, és csak abban az esetben, amennyiben a korábban támogatott munkavállaló támogatásának időtartama és az ahhoz kapcsolódó létszámtartási kötelezettségre vonatkozó idő lejártát követően egy hónap eltelt.

Ha a kérelem elutasításra kerül, a munkaadó és ugyanazon munkavállaló legfeljebb egy alkalommal nyújthat be ismét kérelmet a munkavállaló támogatása iránt.

DÖNTÉS

A kormányhivatal 8 munkanapon belül hatósági eljárás keretében megvizsgálja a kérelem tekintetében a jogszabályi feltételek fennállását, és határozatban dönt a támogatás nyújtásáról vagy a kérelem elutasításáról.

Hiánypótlásra történő felhívásra egyszer van lehetőség, amelyet 3 munkanapon belül kell teljesíteni.

Ha a kérelem megfelel a Rendeletben foglalt feltételeknek, a kérelem alapján a kormányhivatal a munkavállaló részére támogatást nyújt. A támogatás közvetlenül a munkavállaló részére havonta utólag, köztehermentesen kerül folyósításra.

A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, valamint bíróság előtt nem támadható meg.

A kormányhivatal döntésével szemben a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter felügyeleti jogkört gyakorol.

A támogatás iránti igény jóváhagyása esetén a munkáltató és a munkavállaló között fennálló munkaszerződés – a Rendelet erejénél fogva – a határozathozatal napján a kérelemben foglaltak szerint módosul a támogatás időtartamára a csökkentett munkaidő és az egyéni fejlesztési idő tekintetében, kivéve, ha a felek a kérelem benyújtását megelőzően már módosították a munkaszerződést.

 

Lezárva: 2020. május 2.