Elérhetőek a foglalkoztatási bértámogatások

Adópraxis Dátum Legutoljára frissítve: 2020.04.20

Olvasási idő: 5 perc


Ez a tartalom 1459 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A Kormány 2020. április 10.-én kihirdette a csökkentett munkaidős, valamint a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának támogatásáról szóló rendeleteket. A támogatások már elérhetőek a Nemzeti Foglalkozatási Szolgálat honlapján.

A CSÖKKENTETT MUNKAIDŐS FOGLALKOZTATÁS TÁMOGATÁSA 2020. ÁPRILIS 16-TÓL ÉRHETŐ EL

A veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 105/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet alapján a munkavállaló a munkáltatóval az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi, megyei kormányhivatalhoz (továbbiakban: kormányhivatal) együttesen benyújtott kérelem alapján kaphat támogatást, ha a járvány miatt nehézségekkel küzdő vállalkozások leépítésének megelőzése, a munkahelyek védelme érdekében csökkentett munkaidőt alkalmaznak.

A programban a munkáltató vállalja, hogy nem szünteti meg a munkavállaló munkaviszonyát, és a munkavállaló munkaidejére és egyéni fejlesztési idejére bért fizet, a munkavállaló vállalja, hogy munkát végez és az egyéni fejlesztési időben a munkaadó rendelkezésére áll, az állam pedig meghatározott mértékben kompenzálja a munkavállalónak a jövedelem kiesést.

A támogatás időtartama 3 hónap. A támogatás mértéke a veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti esedékességgel megállapított havi távolléti díj adókkal és járulékokkal csökkentett összegének a 30, 40 vagy 50 százalékban kieső munkaidőre járó arányos részének 70 százaléka. A támogatás havi összegének meghatározásakor a maximálisan figyelembe vehető távolléti díj adókkal és járulékokkal csökkentett összege nem haladhatja meg a kérelem benyújtásakor hatályos, adókkal és járulékokkal csökkentett kötelező legkisebb munkabér kétszeresét. A támogatás a munkavállaló részére havonta utólag kerül folyósításra. A támogatás folyósítható arra az időszakra, amikor a munkavállaló táppénzen, betegszabadságon, fizetett állásidőn, fizetett szabadságon volt. A támogatás fizetés nélküli szabadság idejére nem folyósítható.

A támogatási kérelem 2020. április 16-tól elérhető az alábbi linken:

https://nfsz.munka.hu/Allaskeresoknek/Lapok/ak_tamogatasok.aspx
A támogatás iránti kérelmet a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál a munkaadó elektronikusan a Cégkapuján keresztül nyújthatja be a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő egy hónapon belül.

A K+F TEVÉKENYSÉGET VÉGZŐ MUNKAVÁLLALÓK FOGLALKOZTATÁSÁNAK TÁMOGATÁSA 2020. ÁPRILIS 15-TŐL ÉRHETŐ EL

A kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 103/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet alapján a kormány 40 százalékos bértámogatást vállal a kutató-fejlesztő munkavállalók tekintetében három hónap időtartamra. A támogatás összege nem haladhatja meg a munkáltatói járulékokat is figyelembe véve a havi 318.920 forintot személyenként. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja. A támogatás fejében garantálnia kell a vállalkozásnak a kérelem benyújtása előtti létszámának szinten tartását, illetve a munkavállaló legalább 3 hónapig történő továbbfoglalkoztatását. A támogatás, illetve a továbbfoglalkoztatás időtartama alatt a munkáltató a munkavállaló veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti munkabérét nem csökkentheti. A kérelmet a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követő egy hónapon belül lehet benyújtani.

A támogatási kérelem 2020. április 15-től elérhető az alábbi linken:

https://nfsz.munka.hu/Munkaadoknak/Lapok/ma_tamogatas.aspx