Főoldal Nyíl Cikkek Nyíl Webkereskedelem
A Magyar Reklámetikai Kódex új, június 30-ától hatályos 2023. évi változata az előzőekhez képest jóval részletesebben foglalkozik a digitális térben közzétett reklámok kérdéseivel. Az alábbiakban csupán a legtöbb fogyasztót érintő szabályokat emeljük ki, mint a digitális ajánlat, kéretlen reklámok vagy a fiatalkorúak védelme.
A legtöbb vállalat nyert a digitális transzformációval, de az új, feltörekvő technológiák bevezetésével a többség kivár. Az ügyfélélmény javítása viszi előre a digitális projekteket, de a metaverzummal kapcsolatos fejlesztésekhez még idő kell. A vállalatok már nem tartanak a kiberkockázatoktól, viszont félnek az energiaválságtól és az inflációtól.
Az idő előre haladtával az értékesítési módszerek is hatalmas változásokon mentek keresztül. Az értékesítés fejlődését többek között a technológia, a fogyasztói magatartás, és a fogyasztói magatartást vizsgáló piackutatások eredményeképpen megszülető marketing- és reklámkoncepciók, valamint az üzleti környezet változásai vezérelték.
A fogyasztóvédelmi törvényben szabályozott képviseleti kereset a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló kereset, amely lehetőséget nyújt ahhoz, hogy ha a vállalkozás a fogyasztók széles körével szemben sérti meg a fogyasztóvédelmi előírásokat, akkor ezzel szemben a feljogosított szervezet a fogyasztók érdekében felléphessen. Mutatjuk a nyártól hatályos főbb szabályokat!
Az „online vásárlás” nemcsak mennyiségileg terjed, de fogalma is kibővülni látszik, mivel a metaverzum és a közös virtuális terek térnyerése megváltoztatja a fogyasztók és vállalkozások közötti interakciót. A vásárlók képesek lehetnek teljesen személyre szabott digitális vásárlási élményeket kialakítani: a virtuális tanácsadókkal való konzultációtól a fizikai és virtuális áruk testreszabásán át az eszközök és platformok közötti akadálymentes mozgásig. Néhány trend és megoldás a jövő digitális kereskedelméből!
Az év végi időszak sürgés-forgása a legtöbb vállalkozást érinti, megfigyelhető, hogy a fogyasztók élénkebben vásárolnak ebben az időszakban. Az alábbiakban sorra veszünk néhány olyan fogyasztóvédelmi szempontot, amelyet érdemes ilyenkor is szem előtt tartani.
Az árfeltüntetés szabályi különös jelentőséggel merülnek fel a távollévők közötti (például: online) szerződések esetében. Számos szabály vonatkozik emellett az észszerűen megállapítható ár követelményére és az ún. „csepegtető ár” veszélyére.
A vonatkozó jogszabályok eltérő előírásokat tartalmaznak az üzlethelyiségen kívüli, illetve a távollévők között kötött szerződésekre. Különös jelentősége van tehát annak, hogy egy szerződés üzleten kívül vagy üzletben kötöttnek tekintendő-e, s e minősítésnek milyen következményei lehetnek a jogszabály alkalmazása során.
Az online térben a fogyasztók ügyleti döntéseik, vásárlásaik kapcsán gyakorta végeznek olyan kereséseket, amelyek eredményeként egyfajta rangsorban kapják meg a vásárlás szempontjából releváns vállalkozásokat, termékeket, amelyek közül egyesek kiemelésre kerülnek, "előkelőbb” helyen szerepelnek. A fogyasztók azt várják, hogy a keresési eredmények „semlegesek” legyenek, ez azonban nem minden esetben teljesül
A forgalmi adó szabályai lassan olyannyira bonyolultak, hogy szinte már egy egyszerű termék vásárlásához is adózási előképzettségre van szükség. Tudnunk kell például, hogy miről akar nyilatkoztatni bennünket az eladó, ha egy termék fordítottan adózik, vagy ha éppen a szolgáltatás adózik fordítottan. 2021. július 1-jétől különösen ügyelni kell az internetes rendeléseinkre, és tudnunk kell, hogy belföldről vagy külföldről érkezik hozzánk a WEB felületen megrendelt termék.