Főoldal Nyíl Cikkek Nyíl Jogalkotás
A 2024-es év vonatkozásában több változás érintette a cafetéria juttatások szabályait, ami hatással lesz a szabályzatok elkészítésére is. A leginkább ismert módosítás, hogy ebben az évben már nem lehet SZÉP-Kártyával fizetni a „hideg” élelmiszerért, de a juttatás adózásában is vannak lényeges módosítások.
A kötelező szabályzatokat – értelemszerűen – el kell készíteni, illetve el kell készíttetni a megfelelő szakemberrel a jogszabályokban meghatározott határidőben, a törvényben, rendeletben meghatározott tartalommal, de természetesen az adott társaság működésének, tevékenységének sajátosságait is figyelembe kell vennünk.
A harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásáról szóló törvény számos esetben ad „soron kívüli” lehetőséget harmadik országbeli polgárok foglalkoztatás céljából történő tartózkodására. Ebbe a körbe tartozik a magas kompetenciával rendelkező harmadik országbeli polgárok tartózkodását lehetővé tevő „Magyar Kártya”.
Idén is több jogszabályi változás történt, amely indokolja a pénzmosás elleni szabályzatok alapos átdolgozását. A változás érinti az alkalmazott kockázati besorolás módszerét, egyben előírja a partner kockázati besorolásának kötelező elvégzését, emellett több fogalmi meghatározás is pontosításra került.
A „vendégmunkás-törvény” szabályrendszerének utolsó elemeként ismertté váltak a vendégmunkások foglalkoztatásának végrehajtási szabályai. A végrehajtási jogszabály szerint a foglalkoztató a vendégmunkások foglalkoztatása esetén regisztrációs és foglalkoztatási díjat köteles fizetni.
A munkaerőpiacot érintő jogalkotás egyik legnagyobb figyelemmel kísért jogszabálya, a „vendégmunkás-törvény” immáron minden részlete ismert, tekintetbe véve, hogy megjelentek a vendégmunkások foglalkoztatásának végrehajtási szabályai is.
Új jogszabály rendezi 2024. március 1-jétől a csaknem valamennyi munkáltatók érintő munkavédelmi bírság mértékét és feltételeit. Az új szabályozás lényeges részleteit jelentik a súlyos veszélyeztetés fogalmának új meghatározása, valamint a munkavédelmi szakemberek adatbázisának létrehozásával és működésével kapcsolatos rendelkezések.
Jelentős változásokat ígér egy tavalyi év végén megjelent jogszabály a digitalizáció és mindennapjaink viszonyának jövőbeni alakulásában. A határidők egyelőre még nem sürgetőek, de már most érdemes képben lennünk, mi minden változhat majd a hétköznapi ügyintézéseink körében a közeljövőben, amennyiben úgy döntünk, élünk a digitális állampolgárság nyújtotta lehetőségekkel.
A harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásáról szóló törvény továbbra is a figyelem középpontjában áll. Ezúttal a foglalkoztatási célú- és a vendégmunkás-tartózkodási engedély szabályait tekintjük át, elsősorban azok összehasonlításával.
Amennyiben egy vállalkozó EFO-ban, vagyis egyszerűsített foglalkoztatásban alkalmaz dolgozót, érdemes tudnia, hogy annak közterhe 2024-től szociális hozzájárulási adónak minősül, de ez a gyakorlatban nem jelent adónem összevonást.