Csomagolás, és ami mögötte van

Mi minősül csomagolásnak?
A csomagolás fogalmát legrészletesebben a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény és a csomagolásról és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló 442/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet határozza meg. Csomagolásnak minősül minden olyan termék, anyagától és feldolgozottsági szintjétől függetlenül, amelynek célja áru tartása, megóvása, átadása, átvétele, szállítása és bemutatása.
Vannak ugyanakkor bizonyos termékek, amelyek – bár gondolhatnánk – mégsem minősülnek csomagolásnak. Az áru szerves részének tekintjük azokat a tartókat és tokokat, amelyeket adott áru tartós, annak egész életciklusa alatti, rendeltetésszerű tárolására alakítottak ki. Így például a szerszámos ládák, a hangszertartók, a fényképezőgép-táskák vagy a növények huzamos tartására alkalmas virágcserepek nem minősülnek csomagolásnak.  Ugyancsak nem minősülnek csomagolásnak azok a termékek, amelyekre adott árucikk tartásához vagy megőrzéséhez a termék teljes élettartama alatt szükség van, mint például a nyomtatópatron, a sajtot bevonó viaszréteg vagy a kolbászbél. Végezetül nem csomagolás az a termék sem, amelyet a kérdéses áruval együttes felhasználásra, fogyasztásra vagy értékesítésre szántak, így például a teafilter, az a kávékapszula, amely a használat során nem ürül ki, vagy a mosószerek vízben oldódó csomagolása. 
Érdekes, hogy, amíg a gázok tárolására szolgáló újratölthető acélpalackok csomagolásnak minősülnek, a porraloltó acélpalackja a fenti szabályok értelmében kivétel lesz.
A törvény a csomagolás részének tekinti azokat az alkotóelemeket és kiegészítő elemeket is, amelyeket a csomagoláshoz hozzáépítettek, rögzítettek vagy a termékre ráakasztottak, így például a ruhákra akasztott vagy ragasztott címkéket és tűzőkapcsokat, kivéve az RFID címkéket. Ugyancsak a fenti rendelkezés alapján a csomagolás része lesz a szempillaspirál, amit a tégely záróeleméhez rögzítettek, a mosószer flakon tetejére illesztet mérőpohár vagy a nem újratölthető fűszerdaráló mechanikus daráló része is.

A „szatyor”
Természetesen csomagolásnak minősülnek az eladási helyen, az értékesítés pillanatában felhasznált egyszer használatos, eldobható árucikkek is, így a szendvicses zacskók és háztartási fóliák, alufóliák mellett az eldobható tányérok és poharak is. Ebbe a kategóriába tartoznak a műanyag szatyrok is, amelyeket külön nevesít és részletez a két szabályozás. 
A hulladék-törvény különbséget tesz műanyag zacskó, könnyű műanyag zacskó és oxidatív úton aprózódó műanyag zacskó között. Ezek mindegyike olyan hordozható, műanyagból készült zacskót jelent, akár fogófüllel, akár a nélkül, amelyet az eladási helyen biztosítanak a vevőnek. A különbség egyrészt a zacskók vastagságában, másrészt az előállítás módjában van. Az úgynevezett könnyű műanyag zacskó 50 mikronnál vékonyabb, de 15 mikronnál vastagabb. A megkülönböztetés indoka, hogy ez, a könnyű műanyag zacskó, azaz az egyszer használatos bolti bevásárló szatyor, az a kategória, ami a legsúlyosabb környezeti károkat okozza az össze hulladékkategória közül. 
Az Európai Unió a 2015-ben elfogadott 2015/720 számú, a korábbi hulladékirányelvet módosító irányelvében kötelező célul tűzte ki a könnyű műanyag zacskók felhasználásának jelentős mértékű visszaszorítását. A lehetséges, felhasználást korlátozó szabályozások közül, Magyarország, már a 2015-ös Uniós döntést megelőzően, a könnyű műanyagzacskókra kiszabott különösen magas adóteher bevezetése mellett döntött. Ezzel összhangban a KTVD törvény 1900 Ft-os kilónkénti adótételt határoz meg a műanyag bevásárló-reklám táskákra, más néven hajlékonyfalú műanyag hordtasakokra és hordtáskákra, ami kategória azonos a Hulladéktörvény szerinti műanyag zacskóval, könnyű műanyag zacskóval és oxidatív úton aprózódó műanyag zacskókkal.
Külön szabályozás vonatkozik az úgynevezett nagyon könnyű műanyag zacskókra. Ezek azok a nagyon vékony, 15 mikronnál kisebb falvastagságú zacskók, amelyeket az ömlesztett élelmiszerek, így különösen a zöldségek, gyümölcsök és pékáruk eladáskori kiszerelésére használnak. Habár ezek is súlyosan károsítják a környezetet, sajnos jelenleg nem elképzelhető ezek tiltása, vagy korlátozása, hiszen az ilyen zacskók elsődleges célja az élelmiszer higiénia biztosítása, és nincs más valós alternatíva lecserélésükre. Éppen ezért a nagyon könnyű műanyag zacskóra nem vonatkozik a fentiek szerinti extrém büntető adó, azok után csakúgy, mint a keményfalú bevásárló szatyrok után, az átlagos, 57 forintos műanyagdíjtételt kell fizetni.
Egyáltalán nincs termékdíj-fizetési kötelezettség a teljes egészében megújuló forrásból származó alapanyagból készült műanyag zacskók után. Ugyanakkor ez a kategória nem azonos az úgynevezett oxidatív úton aprózódó műanyag zacskókkal, amelyekre ugyanúgy 1900 Ft-ot kell fizetni kilónként. Míg az első kategóriába tartozó szatyrok jellemzően valamilyen növényi alapanyagból így cukornádból vagy keményítőből készülnek és fajlagosan igen drágák, az utóbbi, hétköznapi szóhasználatban ugyancsak lebomlónak hívott szatyrok valójában műanyagból készülnek és a hozzáadott adalékok miatt esnek mikronnyi méretű alkotórészekre. 
Ugyanakkor ezek, a műanyag és egyéb adalékanyagokból, így fémekből és kőolajszármazékokból álló, szemcsék végleges, valós lebomlási ideje azonos a normál műanyag zacskóéval, miközben az aprózódás a begyűjtését és ártalmatlanítást is lehetetlenné teszi. Éppen ezért ezek a „széteső” műanyag zacskók nem jelentenek valós környezetkímélést, ezért nincs is adókedvezmény rájuk.

A csomagolások fajtái
A közös szabályozás elsődleges, másodlagos és harmadlagos csomagolást különböztet meg. 
Az elsődleges, vagy más néven fogyasztói csomagolás az, amiben a terméket a fogyasztó megveszi, amiben az értékesítés pillanatában van. Így például a parfümös üveg mellett jellemzően a doboz, a celofán és a címkék, amibe csomagolva a parfümöt a boltban árulják. A másodlagos csomagolás a gyűjtő csomagolás, amibe meghatározott számú terméket összecsomagolnak, így például az ásványvizes palackok hatos gyűjtőcsomagolása. 
A másodlagos csomagolásnál nem szempont, hogy az egybecsomagolt termékeket végül egybe is értékesítik, vagy annak célja csupán a bolt feltöltésének megkönnyítése, és később, az értékesítés során a vevő azt a termékről, annak tulajdonságainak megváltoztatása nélkül lebonthatja. 
A harmadlagos, azaz szállítási csomagolás célja a termék szállításának, átadásának és átvételének megkönnyítése, és az áru megóvása a fuvarozás, rakodás és raktározás során. Talán itt érdemes megemlíteni, hogy a közúti, vasúti, vízi és légi közlekedésben használt szállítóeszközök, amelyek szerves részei a szállítójárműveknek, így a konténer, a ponyva, a tartály vagy egyéb borítások, tartók vagy tartozékok sem a KVTD törvény, sem a Közös Vámtarifa rendelkezései szerint nem minősülnek csomagolásnak.
A csomagolás fenti, hármas csoportosításához nem kötődik külön jogi szabályozás, így a különböző típusok ilyen formájú megkülönböztetése inkább praktikus szempontokból lehet hasznos. A KVTD törvény rendelkezései szerint elsősorban a csomagolószer a termékdíj köteles. A csomagolószer, mint gyűjtőfogalom, azon anyagokat, eszközöket és segédanyagokat jelenti, amelyből csomagolást lehet készíteni. Így például a parfüm csomagolása során felhasznált üvegcse, kartonpapír és celofán az a csomagolószer, amiből a csomagolási művelet során előáll a csomagolás. 
A KVTD szabályozás szerint termékdíj-köteles tevékenység a csomagolószer első belföldi forgalomba hozatala, vagy annak első saját célú felhasználása, ami utóbbi magába foglalja a csomagolás végleges elválasztását a terméktől. A törvény logikájában nem tesz különbséget aközött, hogy a csomagolószert még nem használták fel, vagy az esetleg már egy külföldről behozott termék csomagolásának a része. Így termékdíj köteles az is, ha egy magyar csomagolószer gyártó Magyarországon értékesíti a termékét, de az is, hogyha egy külföldről behozott bármilyen áru szállítói csomagolását lebontja a gazdálkodó. Ugyancsak fizetési kötelezettség terheli azt, aki a külföldről beszerzett árut annak eredeti csomagolásában értékesíti, illetve azt is, aki a külföldön beszerzett csomagolószerbe csomagol terméket, majd azt belföldön értékesíti. 
Mivel a kötelezettség a csomagolás életciklusának elérő pontjain, különböző tevékenységet végző, eltérő gazdasági szereplőknél keletkezhet, fontos minél pontosabban átlátni és feltérképezni a kapcsolódó folyamatokat. Ezt tudja nagymértékben megkönnyíteni, hogyha külön-külön vizsgáljuk a fent meghatározott eltérő csomagolási kategóriákat, hiszen gyakori, hogy azok eltérő helyen és időben kerülnek az árura, vagy válnak hulladékká. Hogyha például egy külföldről behozott terméket vizsgálunk, valószínű, hogy annak harmadlagos, szállító csomagolását a beérkezés után azonnal lebontják az áruról. Ezután az azt lebontónak, aki nem feltétlenül az áru tulajdonosa, lehet akár az árukezelést végző logisztikai szolgáltatói is, aki így a hulladék birtokosává válik, azonnali fizetési kötelezettsége keletkezik. Ugyanakkor a terméket valószínűleg változatlan elsődleges, azaz fogyasztói csomagolással fogják tovább értékesíteni belföldön. Erre az eladónak kell majd termékdíjat fizetnie az értékesítés után. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a kiszállításhoz új szállítói csomagolást kap az áru, amely után a beszerzési irány függvényében a gyártónak, vagy a csomagolást végzőnek, azaz a csomagolószert beszerző gazdálkodónak lesz fizetési kötelezettsége. Gyártó, kereskedő és logisztikai szolgáltató számos eltérő forgalmi irányban és formában találkozhat a csomagolások egyik, vagy akár mindhárom kategóriájával és válhat kötelezetté.