A passzív ház a jelen, az aktív ház a jövő

adminisztrátor Dátum Legutoljára frissítve: 2018.12.07

Olvasási idő:


Ez a tartalom 1952 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

Egy forradalminak tekinthető újítás a lakások piacán. Technológiai újítások a hagyományok újraértelmezésével. Egy ház, amely nem hagy ökológiai lábnyomot maga után, és még pénzt is spórol a tulajdonosának. Ez a Noah Ház. Az ötletgazdával beszélgettünk, aki egyúttal a házat a piacra bevezető cég egyik irányítója is. Interjú Blaskovich Ákossal, a Noah Ház megálmodójával, a Noah Global Kft. vezetőjével.

Honnan jött az ötlet, kinek a nevéhez fűződik? Mi kellett ahhoz, hogy a gondolattól eljussanak a megvalósításhoz?
2011-ben körbehajóztam a Földet, egy olyan vitorláshajóval, amit teljesen átalakítottunk, a berendezéseket megújuló energia hasznosítására állítottuk be. Alkalmaztunk napelemeket, szélkereket, led-technológiás világítást, vízkészítő berendezést, újrahasznosítható akkumulátort – minden korszerű tárgyat, berendezést elvittünk, ami a környezettudatos működést támogatta, hogy éles körülmények között tudjuk azokat letesztelni. A megérkezésünk után a hajót kitettük a partra, hogy az alját lemossuk, és akkor eszméltünk rá, hogy a rendszer a szárazföldön, álló helyzetben is megállja a helyét, minden működik tovább. Felvetődött: miért ne lehetne ilyen módon kialakított házban lakni ezentúl? 

Még alig szoktuk meg a passzívház elnevezést, és most itt az Önök fejlesztése, mely már aktívház névre hallgat. Mit takar a két kifejezés, melyek a fő különbségek a házak között?
Az aktívházat energia pluszos háznak is nevezhetjük, mivel több energiát termel, mint amennyit felhasznál. A passzívházak esetében maximált az energia fogyasztás mértéke (120kWh/m2/év) és minimális fűtési igényt enged az elméleti szabvány. A Noah Ház, mint aktív ház jóval több elektromos áramot állít elő, mint amennyit felhasznál. A plusz energia visszatermelhető a hálózatba, vagy akár elektromos autók töltésére használható, tehát elmondhatjuk, hogy még a közlekedésünk is karbon-lábnyom-mentes lehet. 

Miként valósul meg a gyakorlatban ennek a háznak a működése? Mik segítenek benne, napelemek, tároló-rendszerek?
Azt használjuk, amit a jóisten és a természet biztosít a számunkra, azt alakítjuk át a szükségleteinkhez igazítva. A napenergiát a napelemek segítségével elektromos árammá alakítjuk át, amelyet a fűtéshez, ház működéséhez szükséges gépészethez és egyéb háztartási gépekhez tudunk felhasználni. Az esővíz is a természetből fakad, mi azt összegyűjtjük, tároljuk és megtisztítjuk, ezt használjuk ivóvízként, főzésre, tisztálkodásra, viszont az elhasznált vizünket (szürke víz) nem öntjük ki, a különböző szennyvíztisztító berendezések segítségével ismét megtisztítjuk, újra szűrjük, ezt használjuk a WC-k öblítéséhez. A teljes folyamat végén az elhasznált vizet ismét tisztítjuk, és az így keletkezett uszoda víz minőségű vizet már ellocsolhatjuk, elszivárogtathatjuk. A vizet tehát visszaadjuk a természetnek, nem vezetjük el csatornákon keresztül más helyekre, ezzel a talajvízszint káros csökkenését is meg tudjuk gátolni. Ez lényeges elem, mert Magyarországon csökken a talajvízszint, miközben eső van, csak sokszor nincs hetekig, majd hirtelen sok esik. Általában rossz a vízgazdálkodás, mert elvezetik ezeket a vizeket, kármentesítenek, de nem hasznosulnak megfelelően a vízkészletek. 

A fűtés miként oldható meg az aktívházban?
Mi speciális elektromos radiátorokkal fűtünk (jelenleg Nordart típust használunk), de ezt meg lehet oldani egyéb fűtési panellel is, akár infra alapúval is. Ez a vevő igényéhez igazodhat, ki tudjuk alakítani a számukra legkedvezőbb formációt. 

Van a találmányra megfelelő igény, és társul-e mellé fizetőképes kereslet?
Az általunk felhasznált technikák, technológiák nem drágábbak az ingatlanoknál hagyományosan alkalmazottaknál, így ebben hasonlóak vagyunk, viszont a kulcsrakész szolgáltatással, átadási szinttel az árversenyt már meg is nyertük, ráadásul a mi házunknak nulla lesz a rezsiköltsége, mivel önellátó, önfenntartó. 
Kereslet bőven van a Noah Házra, mert az emberek egy része a rezsitől szeretne megszabadulni, a másik része környezettudatosan akar élni és még a két halmaznak is van egy elég nagy metszete. Első hallásra persze furcsának tűnhet, de nálunk valóban nincs rezsi, mert a ház nem igényel közműveket, nincs rákötve sem a vízvezeték-, sem a csatornarendszerre, nincsenek külsős fogyasztók beiktatva. Egyedüli köldökzsinórunk az elektromos hálózat, ahová egy oda-vissza számláló órával a felesleges áramot betápláljuk, de akár vételezhetünk is, ha szükség lenne rá a téli éjszakákon.    

Szélsőséges időjárás esetén is önellátó tud maradni a ház? Értem ezalatt azt, hogy a nap nem mindig süt, az eső mennyisége is kiszámíthatatlan.
Van bőven tárolókapacitásunk, ezért a szélsőségek nem befolyásolják jelentősen a ház működését. Nyolc hónapra elegendő esővizet tárolhatunk a házon belül (40 m3 – havi fogyasztásunk kb. 5 m3), s ehhez bármikor hozzáférhetünk. Az áramot akkumulátorokban tárolva részben biztosított a sziget-üzemmód, de az oda-vissza működő elektromos szolgáltatás mindig kínál megoldást. Ha mindez nem lenne elégséges, akkor már persze nagy a baj. Ha például nyolc hónapig nem esik az eső, szét tudjuk szedni a házat, el tudunk költözni olyan helyre, ahol esik. Persze ez már az extrém eset. 

Ha most akar valaki megrendelni egy ilyen házat, milyen lehetőségei vannak?
A Noah Ház egy típus-ház. Az alaprajz csak minimálisan változtatható, de az ügyfél meg tudja mondani, milyen belső dizájn legyen, milyen színű legyen kívülről. A rentábilis sorozatgyártás miatt a fő elemeket, tartószerkezeteket nem tudjuk átszabni. Olyan ez, mint egy autó: késztermékről van szó, nem lehet hátul a motor azért, mert úgy szeretnénk, de azért személyre szabható, mert kérhetjük kézi helyett automata váltóval és textil helyett bőrülésekkel. Ugyanakkor fix adottságai miatt a készház paneleknek és a szerelt technológiának köszönhetően nagyon hamar kész van a ház. A szerkezetkész állapot elérése külső nyílászárókkal együtt tulajdonképpen megtörténik a talajcsavarok lerakása után számított három-öt napon belül. Betonalap nincs, talajcsavarokon áll az épület (pár centiméterrel a föld felett), amelyek egy nap alatt telepíthetők. A természettől nem veszünk el semmit, nem csinálunk tartályokat, nem ásunk semmit a földbe, nem hagyunk ökológiai lábnyomot. Ezzel együtt nagyon stabil a ház, a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengést kiállja, hét méteres árhullámig fennmarad és ellenáll akár 180 km/h-s folyamatos szélnyomásnak is, mindezekről készültek természetesen tanúsítványaink.  

Családi házról van szó, de felmerül a kérdés: lehet ezzel a technikával társasházakat is építeni?
Társasházat is lehet ilyen technológiával kialakítani, de ne gondoljunk hagyományos emeletes épületekre. Optimálisan csak vízszintes elrendezésben oldható meg a bővülés, széltében-hosszában akár egy komplexum is kialakítható, legyen az lakópark vagy szállodasor. Az egy főre eső tetőfelület, ahol a napelemek vannak, vagy az egy főre eső csapadékgyűjtő kapacitás nem osztható fel több ember számára, mert már nem lenne elégséges – ezért behatárolt e térbeli terjeszkedés iránya.